2017. szeptember 23.

A túlerős (inceszt) kötés következményei

Ugyanakkor az inceszt a közvetlen rokonokkal (szülőkkel, testvérekkel) létesített szexuális kapcsolat és (főként) tilalmának jelentőségét és hatását aligha lehet túlbecsülni. Tehát kiindulási pontom pusztán annyi, hogy az incesztust eredményezhető erős kötés következményei pregnánsabbak olyan esetekben, amikor a kötődés vagy olyan erős, hogy a tilalom sérül (vagy a szociális minta túlságosan gyönge ahhoz, hogy a tilalom ne sérüljön. Illetve a kettő együtt.) Ha “csak” a minta gyönge, az aktus rendhagyósága látszik rendelkezni annyi erővel, hogy következményeit rögzítse.
 A következményeit több szempontból is érdemesnek tűnik szemrevételezni/tanulmányozni, mert (a teljesség igénye nélkül):


a/ Az eddigieknél pontosabb (de így is csak) sejtésünk lehet arról a pszichológiai (és az erre épülő “kulturális”) szerkezetről, és az erre épülő ligaturáról, amelyre a tilalom következményei épültek, és épülnek. (A kulturálist azért tettem idézőjelbe, mert maga a kultúra szó a kultuszból származik, tehát kitüntett eleminek problematikussága mellett használata aligha helyénvaló a kultikus, vagy éppen azt megelőző időkben, ahol viszont ligaturáról minden probléma nélkül alkalmazható.)

b/ A következmények számbavételével (esetleg!) olyan kritériumokhoz juthatunk, amelyek (esetleg) alkalmasak lehetnek a tilalomra épülő pszichológiai és szociális mintázat elsajátítási nehézségeinek a (valamivel pontosabb) számbavételére.

c/ (Néhány esetre korlátozódó) ismereteim szerint az idő fogalmának individuálpszichológiai kialakulásának fázisait az eddigieknél pontosabban írhatjuk le (esetleg).
A tárgy meghatározása, és elválasztása
A közvetlen hozzátartozóikkal (szülő, testvér, mostohaszülő) szexuális kapcsolatot létesítetteken fokozott mértékben tapasztaltam olyan jelenségeket, amelyeket ugyan másokon is, de egyrészt kisebb mértékben, másrészt a tramumatikus téma felszínre kerülése (átmenetileg) fölerősítette (majd átmeneti erősödés után alacsonyabb szinten stabilizálta, néhány esetben folyamatos gyöngülés mellett) ezeket a jelenségeket.

Ebből táplálkozik az a reményem, hogy ha (mint alább teszem) összegzem ezeket, úgy azoknak a jelenségeknek (pontosabban egy részüknek) az ismeretéhez jutunk (közelebb), amelyekkel ha egzakt módon (még? ) nem is lehet mérni két ember közötti kapcsolat erősségét, de az eddigieknél biztosabb fogódzót kapunk annak megértéséhez, mit is nevezhetünk okkal, és joggal “túl erős kötésnek”.

Amivel a pszichológiai szakirodalom ki is váltotta a rettenetes “vérfertőzés” szót, és alapjában helyes módon fel is lazította annak jelentését. Alapjában helyes módon. Mert az teljesen rendjén való, ha nem azt tekintjük lélektani határnak, hogy “be is tette-e/meg is fogta-e”. Az azonban aligha helyeselhető, hogy ezzel olyasvalaminek tettük alesetévé, amiről pontosan megmondani sem tudjuk, hogy micsoda (is az erős köztés, és főként hol vannak azok a határok, amelyek egyrészt az úgymond a “normálistól” elválasztják, másrészt pedig attól, amit a megleőző (inkább népi) nyelvhasználat “vérfertőzés” szóval illetett.
Természetesen ilyen határok kijelölését (pláne definiálását) én sem remélem, nem is célom. Remélem viszont, hogy kizárólag az által ismert incesztusokat követő, és karakterisztikusnak tűnő jelenségeket összegyűjtve lesz egy olyan kapaszkodónk, amelyhez ha az akár önmagunkon, akár másokon megfigyelt jelenségek hasonlítanak, akkor minél inkább hasonlítanak, annál inkább okkal túlerős kötésről érdemes, ha nem is feltétlenül beszélni, de gondolkodni. Lássuk hát őket sorban!
a/ Határtalanság: a tiltások nyomán, az azok által felerősített és ezek mentén összekapcsolódó képzetekből alakul ki a határ imágója (is), mely megszilárdulása, majd megnevezése után az erre vonatkozó kollektív (másoktól tanulható) ismereteknek mintegy a gyűjtőedényeként funkcionál.
A határ imágó megszilárdulása (kijegecesedése a kavargó képzetek közül) azáltal történik, hogy a határ jelentése bővül: az én és a vonózó/fenyegető külvilág határa mellett a (különböző) vonzások és (és különböző) fenyegetések határának jelölésére is használhatóvá váli, de csak abban az esetben, ha mind a vonzások, mind a fenyegetések behatároltak. Mégpedig azáltal, hogy a tapasztalatok nyomán egyre valószínűbb, hogy (sajnálatos) módon nemcsak nem tehető meg minden, de (szerencsére) nem is történhet meg minden/bármi. Eddig a pontig (a határ imágójának kialakulásáig) a valóságos és vélt (pontosabban imágó híján csak érzett) határ(ok) ugyanis a határoknak csak az ént beszűkítő funkciói (és ezáltal bénító hatásuk érvényesül) érvényesülnek.
Egészen napjainkig (amikor a családon belüli erőszak kibővített jelentésre kezd szert tenni, és kilép addigi szexuális keretei közül) gyakorlatilag egyetlen ilyen, és szilárd pont létezett: az inceszt tilalom. Sok minden, szinte bármi megtörténhet, de az nem: ezáltal vagyok olyanként, aki nem kiszámíthatatlan, mert határtalan vonzások és fenyegetések puszta játékszereként létezem csupán, azaz létezésem nem puszta véletlen, és nem korlátlanul fenyegetett – nagyjából ehhez hasonló gondolatok, de főként érzések mentén épül, illetve vezetődik vissza az inceszt tilalomra az a (határok ismerete és tételezése szerint gazdagodó, mert ezekhez és ezektől árnyalódó) viselkedési mód, az a “maszk” amelyben, és amelynek alakításával éli ki-ki másként, de ugyanazt az életet.
Az inceszt tilalom sérülése (a családon belüli szexuális erőszak) ezt a pontot rombolja, és teszi a világot (szinte) határtalanná, a személyiséget, a maszkot pedig (gyakorlatilag) folyékonnyá.

A világ határtalansága azt jelenti és eredményezi, hogy a valóság(kép) meglakotásában (és szerencsés esetben szinte folyamatos módosításában) a megismerés (a kollektív, mások felhalmozott ismereteinek verbális elsajátítása) mellett a megszokottnál jóval nagyobb szerep jut a fantáziának (a valóság megismerés helyetti fantáziákkal történő “kiegészítésének”). A kollektív és individuális másoknál megszokott, másoknál is törékeny egyensúlya ugyan nem bomlik meg (automatikusan), de érthető módon individuális irányba tolódik el. (Ennek mértéke az esemény időpontjával mutat erős korrelációt.) Az individuális irányba való eltolódás egyrészt érthető, hiszen a kollektívben való (a másoktól hallottak megbízhatóságba vetett) hit alapjai válnak nemcsak kérésessé, de a szemlényes tapasztalattal ellemntétessé az incesztus során. Másrészt az individuális irányba való eltolódás (a külvilágnak az ebből fakadó “különcségre” adott reakcióivalal, és főként az azokra azdott kompenzatív válaszreakciókka) a(z említett egyensúly) megbomlás(ának) valoószínűségét növeli(k). Amik a személyiségnek az átlagosnál (ha lenne ilyen ) jóval erősebben paranoiába hajló, jóval erősebben hiszteroid jelleget kölcsönöz (abban az esetben, ha mániába hajló önfegyelemmel a személyiségnek nem sikerül kiépítenie egy saját, de a világgal, azaz mások világával kompatibilisebb határrendszert).
Ott, és akkor, ahol és amikor az eredeti, a személyiségfejlődésben spontán módon kiépülő határ imágója (és az erre épülő fogalma; tehát ezek épülése) az erőszak által sérül, és ezáltal elakad, nagyjából annak az életkornak megfelelő fantáziavilág szabadul be a sérülés miatt csak hiányosan kiépülő későbbi pszichés struktúrák közé. És szerencsés esetben csak irányítja azokat, szerencsétlen esetekben elszabadul, és leépíti, mert elsöpri azokat, nagyon szerencsés esetekben fokozott kreativitásnak válhat forrásává.
A személyiség folyékonysága: ha a fentebb vázoltakon alapján, nincs határ, akkor (inkább előbb, mint utóbb) elakadás van – és az ezzel járó (ismétlődései által) növekvő frusztráció. Az ember ugyanis nem (biztos, hogy) isten, és semmiképpen sem mindenható. Olyan – utólag megközelítőleg így verbalizálható – érzéssel születik, de (antropológiai adottságai mellett) épp azért tanul meg beszélni, hogy alapérzése és az attól radikálisan eltérő tapasztalatai közötti összhang kialakításához, és főként fenntartásához minél hatékonyabb, és főként minél gyorsabb segítséget tudjon igénybe venni. (Talán épp ez az állatoknál is meglevő diszkrepancia az, ami az antropológiai adottásunkat élesíti, és működésbe hozza. Az állatoknál is meglevő, érzés és tapasztalat közötti ellentét adottságunk, a nyelv segítségével érzés és ész ellentétévé finomodik.)
Az összhag megteremtésének is, de főként fenntartásának is fontos eleme a határ imágójának kialakulása, és pontosítása, főként pedig a változó élethelyzetekból adódó új, és újabb ismeretekkel való feltöltése/feltöltődése.
Ha azonban a határ imágója a fentebb vázolt módon sérül, a feltöltődés nem történhet meg, a tapaqsztalatok (szinte) hasznosulás nélkül folynak el. (A Danaisok sorsára csak hasonlító modon: ott a túlvilágba helyeződik a büntetés, a mi valóságunkban ebben a világban zajlik a szenvedés.) Újra és újra ugyanaz történik, hiszen ahol mások számára határ van, az az inceszt követője számára az inceszt (ebben az alfejezetben leírt) következményei miatt nem, vagy csak elmosódottan látszanak, tehát folyamatosan ismétlődnek azok a konfliktusok, és konfrontációk, amelyek elkerülési módjára és kezelésére vonatkozó tapasztaltok összegződtek, és gyarapodnak a határ imágójában, hacsak az nem sérült, mint a Danaisok korsói. Ennek a repedezettségnek (és vagy a trauma súlyosságától függően “lyukasságnak” a következményei jelentkeznek akként, amit a személyesség folyékonyságának neveztem, látszólag tanul, de mégsem, visszafolyik oda, ahonnan – mindenki más azt hiszi – nehéz, és fölösleges konfliktusok árán kikerült.
a/0 A Danaiszok mítosza és az inceszt tilalom: a fentebb megfogalmazott remény hamarabb vált valóra, semmint azt gondoltam. A(z először csak) véletlen metaforaként használt Danaiszok mítosza ugyanis (mint most végre megérteni kezdem) épp az inceszt tilalom megszületésének időszakáról, és arról tudósítanak, hogy a tilalom megszületésének idején az inceszt szokása olyan erős volt, hogy szokás megszegése (értelmezésem szerint a tilalom általi megtörése) miatt a mítoszban még Danaosznak azt a lányát állítják bíróság elé, aki a megbeszéltek ellenére a nászéjszakáján(!) nem öli meg férjét, és így nem az apjához hű – és a mítoszban csak az istenek, főként Aphrodité közbenjárása menti meg az egymáshoz hű párt az elmarasztaló ítélettől. Hogy egy (értelmezésem szerint az inceszt tilalom megjelenésétől bekövetkezett) korszakváltásról (is) tudósít a mítosz, mutatja, hogy azok a lányok, akik a mítosz születése idején még helyeselhető módon jártak el (nászéjszakájukon nem közösültek, hanem megölték férjeiket, akik tehát apjukhoz voltak hűek) a másvilágon (értelmezésem szerint szószerint egy másik világban, az ekkor, a tilalommal és tilalomtól másmilyen jövőben, ahol már a tilalom érvényes) kapnak büntetést: lyukas korsóban hordanak vizet (mert meg kellene vízzel tölteniük – egy nem mellesleg – feneketlen hordót épp ezért) – az idők végéig.
Ugyanezt a váltást jelezheti, hogy a “vérfertőző” Danaoszt a mítosz szerint a férjéhez hű Hypermésztra (apja utáni/helyetti) ura Lynkeusz követi a trónon. Nem akármilyenen!
Fontosságát (de főként a tilalom megszületése nyomán létrejövő változás fontosságát) (sok más mellett) két dolog valószínűsíti:
1/ ennek a násznak több nemzedékkel későbbi gyümölcse Perszeusz és Héraklész is.
2/ (és főként:) a mitikus időket követően a görögöket danaoinak is nevezték, ami a Danaos név többes száma.
Úgy tűnik tehát, hogy az, amivé arra vonatkoztathatónak vélt ismeretinket görögséggé projektáljuk nem véletlenül az inceszt tilalom megszületésével (egy időben, és által) emelkedett ki a mítoszok (nem vétlenül) időtlenségéből.
a/0/1 A szent fasz: azt tudtam, hogy az antikvitásban a házakban tűz(hely), Hestia szentélye állt (általában, és inkább eleinte) középen. Természetesnek tűnt számomra.. Értelmén/jelentésén (eddig ) nem is gondolkodtam. Lekötötte gondolkodásom, ha épp arra kalandozott, hogy a házak előtt viszont egy herma, Hermész falloszt mintázó szobra állt. Egy fasz.
Nagyon furcsának találtam. Noha tudtam, hogy furcsálkodásom nem a hermák, hanem az eltérő hitvilág mellett (az ennek következtében is eltérő, jóval prűdebbenek nevezhető) “vizuális kultúra/vizuális szocializácom” okozza. Akkor sem értettem. Ahogy egy kőből faragott vagina jelenlétét is furcsálltam volna akkor is, ha Aphrodité, vagy más istennő nevét horodozta volna.
Most viszont a Danaiszok mitosza alapján érteni vélem. Hermészhez való kötődését (még ) nem (ezért most bejegyzés írás helyett olvasgatok Hermészről, remélve, hogy rájövök), de azt, hogy miért tartották akkora becsben, és tulajdonítottak olyan jelentőséget a fasznak, hogy nemcsak egy istenhez kötötték, de a házak elé kőből ki is faragták.
Ha a Danaiszok mítoszáról adott fenti értelmezésem helyes, csak a szent szó eredeti jelentését kell tekintetbe venni: elkülönített.
Eredetileg (szép magyarsággal szólva) csak az apa nemi szerve lett a többitől tiltottként elkülönítve. (Nem csodálkoznék, ha valamilyen közvetett bizonyíték az ágyékkötő használatának az inceszt tilalom bevezetésével való egyidejűsét valószínűsítené tovább.)
A következő lépés ezt kiegészítő/kompenzáló tiltások sora lehetett, amit az apának (akinek továbbra is hatalma maradt lánygyermeki fölött) tilos, hát másoknak sem legyen egyszerű (sőt minél nehezebb)! Ezekről a nehezítésekről mítoszok ezrei szólnak, amelyekben a kérő vagy győz, vagy – mint a Danaiszok mitoszában is – az életével fizet.
Elég valószínű, hogy ez a folyamat vezetett a házasság intézményének megszületéséhez, amelyben a kérő akkor is az életével fizet, ha győz, csak kicsit hosszabb idő alatt (viszont sokkal gyötrelmesebb halállal ). A házasság intézménye két értelemben is az inceszt tilalom megszületésének lehet következménye:
a/ racionálisan, ha már valaki megteheti, amit még az apának sem szabad, adja meg az árát is, és a módját is (az utóbbival az előbbit).
b/ érzelmileg: az apa és lánya közötti kötés az, ami tulajdonképpen a házasfeleket a vágy múltával is összetartja, -köti. Ilyen értelemben a házasság előfeltétele, mert forrása az apajog.
Talán nem véletlen, hogy a Danaiszok mitoszában Danaiosz lányai nemcsak a nászéjszakán (és a nász helyett) férfiasak: kvázi amazonok.
Valószínűnek tűnik, hogy az inceszt tilalom nemcsak a házasság intézményével született együtt, de az apajoggal, a matriarchátust felváltó patriarchátussal.
Valószínűnek tűnik, hogy az a folyamat, amelyet talán nem véletlenül Oedipus király
mítoszának egyik értelmezését pontosítva véltem rekonstruálni a matricarchátus időszakában kezdődhetett, ahol is a matriarchának udvara volt, melynek királyi fényét a főhatalom kialakulási folyamata szolgáltathatta, (megeshet, hogy a kialakítok afféle tenyészhím státusszal is bírhattak) egyrészt.
Másrészt már ekkor, és nem a kereszténységben születhetett meg, a szüzesség kultusza, ami máig a behatolási félelmek alapja.
a/0/2 A fasz istenülése, a Hermész mítoszok
Aki keres, talál. Remélem, fogok, de egyelőre csak annyit találtam, hogy valamelyest “szagot fogtam, feltehetően jó helyen keresek.
Az eléggé világos, hogy az ifjú, negyedik generációs Hermész alakjában és alakjához nagyon ősi, a harmadik generáció kigondolását megelőzően megszületett mítoszok összegződhetnek és kapcsolódnak:
1/ Erre utal már az is, hogy Hermész lenne – a mitikus emlékezet szerint – az első, aki tüzet gyújtott. Mi, és milyen mítoszok születhettek (ha egyáltalán beszélni már tudtak) még a tűz fellobbanása előtt (a húst nyersen fogukkal tépők elméjében)?
2/ Ugyanezt az ősrégiséget/kezdetiséget valószínűsíti, hogy mítosza az ő fiának is tudja Erósz (latin nevén Ámort), akit a mítosz más variénsai a kezdetek kezdetéhez rendel.
Még Zeusz gyermekeit felfaló atyjának, szintén gyermekeit felfaló atyja elé az időben, ha már lett volna idő, tehát:
3/ Nemcsak az inceszt, a kannibalizmus tilalmának megszületésénél is ősíbbnek tűnik ezáltal.
4/ Pánon át Hermaprodítoszon át olyan lények atyja, akik szintén, ha a mítoszokban az időnek lenne értelme az olymposziaknál ősibbnek tűnnek… Talán abból az időből, amikor nemcsak a gyermekek hittek ha nem is épp a gólyamesében.
Itt tartok most.
A mozgás/elvándorlás mobilitás?
a/0/3 Hermák: fejjel és fasszal ellátott archaizáló szobrok, amelyeket Hermész tiszteletére állítottak, hogy miért Hermész tiszteletére, még nem világos számomra, de dolgozom a emgoldáson.
a/1 Érzelmi változékonyság:
Azért írtam, hogy “szinte” és azért, hogy “gyakorlatilag” (igaz, csak zárójelben) (teszi csak az inceszt esemény a világot határtalanná, a személyiséget, a maszkot pedig folyékonnyá), mert a világ csakugyan a/ határtalannak tűnik, a személyiség pedig (egészen) a (csecsemőkori) folyékonyság állapotáig regreidálhat (az inceszt eseménynek megfeleltetett/azokhoz igazított/torzított – azt követő és azt megelőz! – helyzetek mentén), azonban a világban vannak határok, amiként a folyékonnyá lett személyiségnek is határt szab saját végessége.

Ez a két határ paradox módon átveszi egymás funkcióját:
Az incesztet elszenvedett számára a világnak (és főként a világon belül) a fentebb leírt okok miatt látszólag nincs ugyan határa (nincsenek határok), azonban az emberek (az incesztet elszenvedett számára) furcsán viselkednek (úgy, mint akik egy másik világban élnek. Egy olyanban, ahol vannak határok). Így élete állandó konfliktusok (majd mindinkább némán elszenvedett sérelmek) sorozata (amik a számára nem létező határok megsértése által generálódnak egy másik, a több ember által élt valóságban). A konfliktusok azáltal mélyülnek néma sérelmekké, hogy mindinkább csak elszenvedi őket. És azért némán, mert a folyamat végpontján “már szólni sincs ereje” és kedve: minek, úgyis hiába…
a/2 Periodicitás/ciklikusság: a (valós és főként vélt) sérelmek fentebb leírt elnémuláshoz tendáló halmozódása csökkenő amplitúdóju oszcillációt eredményez, és nemcsak ezáltal periodicitás kialakulásához vezet. A változások, amelyek – minél mélyebb a sérülés/erősebb a kötés, annál inkább (szinte csak) – sérelem formáját öltik, és ezzel szeret/nem szeret dilemmává redukálják, és ezáltal (szinte) megbeszélhetetlenné teszik a problémákat. Így a problémák, azok megoldási kísérletei, újabb problémák, azok megoldási kísérletei, és így tovább – mára/napjainkra (de inkább csak elvileg) – megszokottnak mondható metódusát elvileg egy szeret/bánt állapot közötti oszcilláció váltja fel. Azért csak elvileg, mert a szeretet/bánat állapot az interakciók többségét alkotó (nem elsődleges, hanem) harmadlagos és főként még sokadlagosabb áttételekben és áttételek mentén háborús és békés időszakokká transzormálódik.
tél és tél, nyár és nyár, mahd nap és nap, az ünnepek talán ebben segítettek hogy kifelé tart-e a kórossá súlyosbítható maradványokból, vagy ellenkező irányba, az a ciklusokon “mérhető” csillapulnak, tehát tanulási folyamatnak a részévé integrálódnak-e, vagy mélyülnek.
Idő és időtlenség
a/3 Érzelmi megdermedés: tetszhalál
b/ Változatlanság
b/1 Terhességtől való félelem
b/1/a Oralitás, analitás
b/2/b Fogantatási nehézségek Poseidon, a testvére megkeféli Démétért lóként mint (a? ) lovat , Hádész a halál, a másik fiú testvére elrabolja lányát.
b/2/c Leválási, és -választási nehézségek, és:
b/2d Erős kötés, és incesztkör, avaqy a kígyó a farkába harap
c/ Érzettorzulás: az érzet: definíciójából következően
c/1 Családi és közös előpszichózis
c/2 A pszichózis és a meddőség funkcionális hasonlósága
c/3 Pszicholúció?
Altípusok:
d/1 Nők
d/1/a Nők szülővel
d/1/b Nők testvérrel:
Királynő komplexus
d/1/c Nők mostohával
Szeparáció
d/1/d Nők homoszexuális
d/2 Férfiak
d/2/a Férfiak szülővel
d/2/b Férfiak testvérrel
Király komplexus
d/2/c Férfiak mostohával
Bűnözés
d/2 Férfiak homoszexuális

(alomfejto.hu)